Horvátország történelme
Horvátország történelme, rövid cikk a horvát történelemről és a városokról, középkori Horvátország, független Horvátország, Horvátország
KÖZÉPKOR
A X. században élt bizánci császár, VII. Konstantin által A birodalom kormányzásáról (latin címen De administrando imperio) írt műve szerint a horvátok a VII. század elején érkeztek Horvátország mai területére, ezt az állítást azonban sokan vitatják, és az általánosabb feltételezések az eseményt inkább a VI-IX. század közötti időszakra teszik. Később két fejedelemség jött létre: a Pannonia Nagyhercegség és a Dalmát Nagyhercegség, amelyekben Ljudevit Posavski illetve Borna uralkodtak, ahogy az a 818-as Einhard krónikában is olvasható. Ez az első írásos dokumentum a horvát királyságokról, melyek ekkor frank vazallusállamok voltak.
A frank fennhatóságnak Mislav hatalomra kerülésével szakadt vége, két évtizeddel később. VII. Konstantin szerint a horvátok a VII. században kezdtek áttérni a keresztény vallásra, ez azonban vitatott, a kereszténység felvétele általánosságban a IX. században zajlott le. Az első horvát uralkodó, akit a pápa is elismert, Branimir herceg volt, akinek VIII. János pápa 879-ben horvát fejedelmi (latinul Dux Croatorum) címet adományozott.
Horvátország első királya Tomiszláv volt, akit X. János pápa szentséglevelében királlyá szentelt fel 925-ben - ettől az időponttól számítják a horvát királyság megszületésének. Tomiszláv legyőzte a magyar és bolgár betöréseket és kiterjesztette a horvát királyok befolyását. A középkori horvát királyság fénykora a XI. században csúcsosodott ki, IV. Petar Kresimir (1058-1074) és Dmitar Zvonimir (1075-1089) uralkodása idején. Amikor II. Stjepan 1091-ben meghalt, vele kihalt a Trpimirović-dinasztia, és I. László magyar király benyújtotta igényét a horvát koronára. Az ellenkezés háborúhoz, majd 1102-ben Könyves Kálmán uralkodásával a horvát-magyar perszonálunióhoz vezetett.
A következő négy évszázadában a Horvát Királyságot a Sabor (parlament) és a király által kinevezett Bán (alkirály) irányította. Ekkoriban már a törökök is egyre fenyegetőbb veszélyt jelentettek, emellett folyamatosak voltak a harcok a velenceiekkel is a dalmát part menti területek ellenőrzéséért. 1428-ra a velenceiek átvették az uralmat Dalmácia városainak többsége felett, a városállamként függetlenné vált Dubrovnikot kivéve. A török hódítások az 1493-as korbávmezei, majd az 1526-as mohácsi csatához vezettek, mindkettő a törökök döntő győzelmével végződött. II. Lajos 1527-ben elesett a mohácsi csatában, a horvát parlament pedig Cetinben megválasztotta a Habsburg-házi I. Ferdinándot új uralkodójának, azzal a feltétellel, hogy védelmet nyújt a horvátoknak a törökökkel szemben és tiszteletben tartja politikai jogaikat. Ebben az időszakban nőtt a befolyásos nemesség hatalma, például a Frangepán vagy a Zrínyi családok kerültek előtérbe, számos Bán került ki ebből a két családból. A gyakorlatban Horvátország csak 910-1102 között volt szabad és független királyság.
XV-XVIII. SZÁZAD
A törökök döntő győzelmeit követően Horvátország polgári és katonai területekre oszlott 1538-ban. A katonai területek elnevezése a Horvát katonai határőrvidék lett, és közvetlen birodalmi irányítás alatt állt. A törökök előrenyomulása az 1593-as sisaki (sziszeki) csatáig tartott, ez volt a törökök első jelentős veresége és ez stabilizálta a határokat.
Az 1830-as és 1840-es években a romantikus nacionalizmus inspirálta a Horvát Nemzeti Megújulási mozgalmat, ami egy politikai és kulturális mozgalom volt azzal a céllal, hogy a birodalom összes délszláv népének egységesítését támogassa. A hangsúly elsősorban az egységes nyelv létrehozásán volt - a magyar nyelvet ellensúlyozandó - a horvát irodalom és kultúra népszerűsítésén keresztül. Az 1848-as magyar forradalom idején Horvátország az osztrákok mellé állt, 1849-ben Jellasics horvát bán segített a magyar erők leverésében és a germanizációs politika bevezetésében.
Az 1860-as évekre nyilvánvalóvá vált ennek a politikának a sikertelensége, ami az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéshez vezetett, és létrejött a Habsburg Birodalom és a Magyar Királyság perszonáluniója. Az egyezmény Horvátország státuszának kérdését Magyarországra bízta, és a helyzetet az 1868-as horvát-magyar kiegyezés oldotta meg, amikor is a Horvát Királyság és Szlavónia egyesült. A Dalmát Királyság de facto osztrák ellenőrzés alatt maradt, miközben Rijeka (akkori nevén Fiume) városa megtartotta az 1779-ben kapott különálló terület (corpus separatum) státuszát.
JUGOSZLÁVIA
1918. október 29-én a horvát parlament kikiáltotta függetlenségét, és úgy döntött, hogy csatlakozik az újonnan létrehozott Szlovén-Horvát-Szerb Államhoz, ami ezután 1918. december 4-én egyesült a Szerb Királysággal, megalakítva a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot.
1941 áprilisában Jugoszláviát megszállta Németország és Olaszország. Az inváziót követően Horvátország, Bosznia-Hercegovina, valamint a Szerémség területe beolvadt a náci bábállamba, a Független Horvát Államba (NDH).
A második világháborút követően Horvátország a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság egypárti szocialista szövetségi egysége lett, mely ugyan kommunisták által irányított volt, de bizonyos fokú autonómiát élvezett a szövetségen belül. 1967-ben a horvát szerzők és nyelvészek közzétettek a Nyilatkozat a horvát irodalmi nyelv helyzetéről és elnevezéséről című dokumentumot, melyben nagyobb önállóságot követeltek a horvát nyelvnek.
Az 1980-as években az 1986-as szerb SANU-memorandummal és az 1989-as vajdasági, koszovói és montenegrói puccs-kísérletek által táplált feszültségek miatt Jugoszláviában romlott a politikai helyzet. 1990 januárjában a Kommunista Párt az országhatárok mentén széttagolódott, a horvát frakció lazább szövetséget követelt. Ugyanebben az évben megtartották az első többpárti választásokat Horvátországban, amelyen Franjo Tuđman győzött és ez tovább növelte a nacionalista feszültségeket. A horvátországi szerbek kiléptek a Horvát Nemzetgyűlésből, autonóm területeket jelöltek ki és megalakult a Krajina-i Szerb Köztársaság a Horvátországtól való függetlenné válás érdekében.
FÜGGETLEN HORVÁTORSZÁG
Miközben nőtt a feszültség, Horvátország 1991-ben kikiáltotta függetlenségét, a nyilatkozat viszont csak 1991. október 8-án lépett hatályba. Mindeközben a Jugoszláv Nemzeti Hadsereg és különböző szerb félkatonai szervezetek megtámadtak Horvátországot, és a feszültségek a horvátországi függetlenségi háborúhoz vezettek. 1991 végére a több fronton zajló, nagy intenzitású háború miatt Horvátország területi irányítása mintegy kétharmadára csökkent. 1992. január 15-én az Európai Gazdasági Közösség tagjai diplomáciailag elismerték Horvátországot, majd ezt követően az Egyesült Nemzetek Szervezete is. A háború gyakorlatilag 1995-ben ért véget, Horvátország 1995. augusztusi döntő győzelmével. Horvátország az 1995. évi Erduti Egyezmény alapján visszakapta a fennmaradó megszállt területeket, a folyamat 1998 januárjában fejeződött be. Horvátország 2000. november 30-án a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagja lett. Az ország 2001 októberében stabilizációs és társulási megállapodást (SAA) írt alá az Európai Unióval. Horvátország 2009. április 1-én tagja lett a NATO-nak, 2013. július 1-én pedig és csatlakozott az Európai Unióhoz is.
KÖZÉPKOR
A X. században élt bizánci császár, VII. Konstantin által A birodalom kormányzásáról (latin címen De administrando imperio) írt műve szerint a horvátok a VII. század elején érkeztek Horvátország mai területére, ezt az állítást azonban sokan vitatják, és az általánosabb feltételezések az eseményt inkább a VI-IX. század közötti időszakra teszik. Később két fejedelemség jött létre: a Pannonia Nagyhercegség és a Dalmát Nagyhercegség, amelyekben Ljudevit Posavski illetve Borna uralkodtak, ahogy az a 818-as Einhard krónikában is olvasható. Ez az első írásos dokumentum a horvát királyságokról, melyek ekkor frank vazallusállamok voltak.
A frank fennhatóságnak Mislav hatalomra kerülésével szakadt vége, két évtizeddel később. VII. Konstantin szerint a horvátok a VII. században kezdtek áttérni a keresztény vallásra, ez azonban vitatott, a kereszténység felvétele általánosságban a IX. században zajlott le. Az első horvát uralkodó, akit a pápa is elismert, Branimir herceg volt, akinek VIII. János pápa 879-ben horvát fejedelmi (latinul Dux Croatorum) címet adományozott.
Horvátország első királya Tomiszláv volt, akit X. János pápa szentséglevelében királlyá szentelt fel 925-ben - ettől az időponttól számítják a horvát királyság megszületésének. Tomiszláv legyőzte a magyar és bolgár betöréseket és kiterjesztette a horvát királyok befolyását. A középkori horvát királyság fénykora a XI. században csúcsosodott ki, IV. Petar Kresimir (1058-1074) és Dmitar Zvonimir (1075-1089) uralkodása idején. Amikor II. Stjepan 1091-ben meghalt, vele kihalt a Trpimirović-dinasztia, és I. László magyar király benyújtotta igényét a horvát koronára. Az ellenkezés háborúhoz, majd 1102-ben Könyves Kálmán uralkodásával a horvát-magyar perszonálunióhoz vezetett.
A következő négy évszázadában a Horvát Királyságot a Sabor (parlament) és a király által kinevezett Bán (alkirály) irányította. Ekkoriban már a törökök is egyre fenyegetőbb veszélyt jelentettek, emellett folyamatosak voltak a harcok a velenceiekkel is a dalmát part menti területek ellenőrzéséért. 1428-ra a velenceiek átvették az uralmat Dalmácia városainak többsége felett, a városállamként függetlenné vált Dubrovnikot kivéve. A török hódítások az 1493-as korbávmezei, majd az 1526-as mohácsi csatához vezettek, mindkettő a törökök döntő győzelmével végződött. II. Lajos 1527-ben elesett a mohácsi csatában, a horvát parlament pedig Cetinben megválasztotta a Habsburg-házi I. Ferdinándot új uralkodójának, azzal a feltétellel, hogy védelmet nyújt a horvátoknak a törökökkel szemben és tiszteletben tartja politikai jogaikat. Ebben az időszakban nőtt a befolyásos nemesség hatalma, például a Frangepán vagy a Zrínyi családok kerültek előtérbe, számos Bán került ki ebből a két családból. A gyakorlatban Horvátország csak 910-1102 között volt szabad és független királyság.
XV-XVIII. SZÁZAD
A törökök döntő győzelmeit követően Horvátország polgári és katonai területekre oszlott 1538-ban. A katonai területek elnevezése a Horvát katonai határőrvidék lett, és közvetlen birodalmi irányítás alatt állt. A törökök előrenyomulása az 1593-as sisaki (sziszeki) csatáig tartott, ez volt a törökök első jelentős veresége és ez stabilizálta a határokat.
Az 1830-as és 1840-es években a romantikus nacionalizmus inspirálta a Horvát Nemzeti Megújulási mozgalmat, ami egy politikai és kulturális mozgalom volt azzal a céllal, hogy a birodalom összes délszláv népének egységesítését támogassa. A hangsúly elsősorban az egységes nyelv létrehozásán volt - a magyar nyelvet ellensúlyozandó - a horvát irodalom és kultúra népszerűsítésén keresztül. Az 1848-as magyar forradalom idején Horvátország az osztrákok mellé állt, 1849-ben Jellasics horvát bán segített a magyar erők leverésében és a germanizációs politika bevezetésében.
Az 1860-as évekre nyilvánvalóvá vált ennek a politikának a sikertelensége, ami az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéshez vezetett, és létrejött a Habsburg Birodalom és a Magyar Királyság perszonáluniója. Az egyezmény Horvátország státuszának kérdését Magyarországra bízta, és a helyzetet az 1868-as horvát-magyar kiegyezés oldotta meg, amikor is a Horvát Királyság és Szlavónia egyesült. A Dalmát Királyság de facto osztrák ellenőrzés alatt maradt, miközben Rijeka (akkori nevén Fiume) városa megtartotta az 1779-ben kapott különálló terület (corpus separatum) státuszát.
JUGOSZLÁVIA
1918. október 29-én a horvát parlament kikiáltotta függetlenségét, és úgy döntött, hogy csatlakozik az újonnan létrehozott Szlovén-Horvát-Szerb Államhoz, ami ezután 1918. december 4-én egyesült a Szerb Királysággal, megalakítva a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot.
1941 áprilisában Jugoszláviát megszállta Németország és Olaszország. Az inváziót követően Horvátország, Bosznia-Hercegovina, valamint a Szerémség területe beolvadt a náci bábállamba, a Független Horvát Államba (NDH).
A második világháborút követően Horvátország a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság egypárti szocialista szövetségi egysége lett, mely ugyan kommunisták által irányított volt, de bizonyos fokú autonómiát élvezett a szövetségen belül. 1967-ben a horvát szerzők és nyelvészek közzétettek a Nyilatkozat a horvát irodalmi nyelv helyzetéről és elnevezéséről című dokumentumot, melyben nagyobb önállóságot követeltek a horvát nyelvnek.
Az 1980-as években az 1986-as szerb SANU-memorandummal és az 1989-as vajdasági, koszovói és montenegrói puccs-kísérletek által táplált feszültségek miatt Jugoszláviában romlott a politikai helyzet. 1990 januárjában a Kommunista Párt az országhatárok mentén széttagolódott, a horvát frakció lazább szövetséget követelt. Ugyanebben az évben megtartották az első többpárti választásokat Horvátországban, amelyen Franjo Tuđman győzött és ez tovább növelte a nacionalista feszültségeket. A horvátországi szerbek kiléptek a Horvát Nemzetgyűlésből, autonóm területeket jelöltek ki és megalakult a Krajina-i Szerb Köztársaság a Horvátországtól való függetlenné válás érdekében.
FÜGGETLEN HORVÁTORSZÁG
Miközben nőtt a feszültség, Horvátország 1991-ben kikiáltotta függetlenségét, a nyilatkozat viszont csak 1991. október 8-án lépett hatályba. Mindeközben a Jugoszláv Nemzeti Hadsereg és különböző szerb félkatonai szervezetek megtámadtak Horvátországot, és a feszültségek a horvátországi függetlenségi háborúhoz vezettek. 1991 végére a több fronton zajló, nagy intenzitású háború miatt Horvátország területi irányítása mintegy kétharmadára csökkent. 1992. január 15-én az Európai Gazdasági Közösség tagjai diplomáciailag elismerték Horvátországot, majd ezt követően az Egyesült Nemzetek Szervezete is. A háború gyakorlatilag 1995-ben ért véget, Horvátország 1995. augusztusi döntő győzelmével. Horvátország az 1995. évi Erduti Egyezmény alapján visszakapta a fennmaradó megszállt területeket, a folyamat 1998 januárjában fejeződött be. Horvátország 2000. november 30-án a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagja lett. Az ország 2001 októberében stabilizációs és társulási megállapodást (SAA) írt alá az Európai Unióval. Horvátország 2009. április 1-én tagja lett a NATO-nak, 2013. július 1-én pedig és csatlakozott az Európai Unióhoz is.
